2013. nov. 13.

2.rész- Mozi




Mozi



-Csöngettek!-ordíbált fel apa. 
-Megyek!-ordibáltam vissza. Na hát ilyen a mi kis komunációnk. Vagy úgy fél óra múlva lebattyogtam a  lépcsőn és kinyitottam a meglévő ajtónkat.
-Szívem tudod hogy mióta állok itt?-Adam volt az. Ahogy láttam ő nagyon is ki öltözött 
-Öm tippelek öt perce!-arrébb álltam és beengedtem Adamot aki köszöntötte apámat, majd felmentünk a szobámba. Persze apu "kicsit"védelmező típus ezért szólt, hogy védekezzünk. Na jó itt már kicsit vörös lettem mint a paradicsom vagy rosszabb.
-Egyébként a  válaszom nem több mint öt perce!-huppant le az ágyamra, majd elővette a telefonját és lefotózott.
-Szépen nézünk ki!-forgattam szemei.
-Egyszer úgy marad!-egy szív döglesztő mosolyt küldött felém.
-Reménykedj!-beültem ölébe, majd húzni kezdtem agyát, hogy ajkaira lihegtem.
-Ebben akarsz jönni?-nézett végig rajtam amit én egy szerény mosollyal nyugtáztam.
-Baj van az ízlésemmel?-kérdeztem.
-Öm nem én nem azt mondtam csak hogy a ruha amit felvettél az....!-imádom mikor zavarba tudom hozni.
-Szerinted undorító a  ruhám!-álltam fel és tettetem, hogy megsértődtem.
-Nem.. csak.. most.. randira ..megyünk ..nekem.. meg...!-ennyit arról, hogy lány nem tud zavarba hozni fiúkat.
-Csak viccelek, gyorsan átöltözök!-és már be is  rohantam a gardrób szobámba. Bizony van nekem ilyesmi. Anya halála után amikor még csak egy napos voltam apu azóta is próbálja helyetesíteni néha-néha sikerül néha meg nem.
-Na nézzük csak!-néztem végig az "elegáns" szekcióban.
-Kész vagy már?-jött egy hang a túl oldalról.
-Még nem, gyere be segíteni!-na gondolom sokra megyek majd vele. Halk ajtó nyitódásra lettem figyelmes.
-Na mutasd hol tartasz?-két kezét derekamra csúsztatta.
-A top ötösnél!-válaszoltam.
-Hogy hol?-értetlen fejet vágott mintha nem ismerne.
-Tudod mind az ötöt felpróbálom  és egyet kiválasztunk!-magyaráztam.
-Hiphip Hurrá!-motyogott, majd leült és várta a bemutatott. Az első ruha olyan snasz , ami persze az egyik kedvencem a sok közül.  Kilibbentem, majd forogtam egyet mint abban az Amerika Hercegnője című filmben.
-Na?-kérdeztem mikor már a  hányinger kerülgetett a sok pörgéstől.
-Tökéletes!
-Akkor meg se próbálom a többit!
-Jó ötlet!-kacsintott, majd lement a nappaliba. Én feltettem  egy kis alap sminket, majd én is lementem.
-Mehetünk!-libbentem be a nappaliba.
-Oké!-mosolygott Adam. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk a mozihoz. Mikor már végre oda értünk, sikerült eldöntenünk, hogy mit nézünk meg, vagyis a Zombi Támadás 3. részét ami meglehetősen jó. Vettünk jegyet, meg popcorn-t és egy közös családi colát, majd beültünk.
••
A film meglehetősen "érdekes" volt de nekem nagyon tetszett.
-Hogy tetszett?-fordultam Adam-hez
-Elmegy kategóriába tartozik!-mosolygott.
-Miért is?
-Mert ha jól tudom a zombik hallottak és nem tudnak át állni a jó oldalra!-magyarázott.
-Az igaz!-gondolkodtam el.
-Nekem mindig igazam van!-nevetett, ami persze nem volt valami vicces.
-Most nevetnem kellett volna?-néztem rá ártatlan szemekkel.
-Nem!-szontyolodott el.
-Hülye!-csókoltam meg ami végül forró csókba ment.
-Imádlak és szeretlek is!-mondta majd kaptam nyak puszit. Adam haza vitt, majd lebeszéltünk apámmal, hogy itt alszik. Együtt zuhanyoztunk le, ami nálunk már szokás volt. Gyorsan bebújtam a  takaró alá, majd vártam Adam-et. Már vagy egy órája ott voltam, amikor két meleg kezet éreztem a derekamon, majd valaki magához húzott....Adam.  Lassan csókolgatni kezdte a nyakam...


2013. aug. 14.

1. Rész- Első Nap



Első Nap

Szeptember 2.

Betettem a tolltartóm a  táskámba,  majd vállamra vettem és felvettem a kedvenc bőrdzsekim.
-Szia apa!-ordibáltam el magam.
-Szia!-köszönt el.
-Hangosabban nem lehetne!-ütköztem bele az ajtóban álló Adam-be.
-De lehet!-hajoltam a füléhez majd egy óriásit ordítottam.
-Oh köszönöm!-lehelt egy puszit a homlokomra.
-Neked bármit!-kacsintottam rá. Beszálltunk a kocsijába és bekötöttem magam.
-Zene?-kérdeztem.
-Új rádió!-nevetett. Tudja, hogy imádom a zenét de csak gitározni tudok a  hangom rémes. Mikor végre megszólalt a kedvenc zenét a Burn , nem fogtam vissza magamat és énekelni kezdtem. Adam furcsán nézett rám, így hát be is fogtam a számat és végre elindultunk a suli felé. Az utolsó év. Jaj de nem akarom, hogy vége legyen hisz olyan jó osztály voltunk. Nem akarok elmenni.
-Min gondokozol?-jött a kérdéseivel Adam, miközben vezetett.
-Hogy utolsó év és utoljára látjuk az osztály társainkat!-sóhajtottam.
-Hát igen!-szomorodott el. Az út további részét csöndben ment, vagyis az az öt perc csöndben telt. Mikor megérkeztünk, Adam leparkolt én meg villám gyorsasággal ugrottam az osztálytársaim karjaimba. Név szerint Molly, Mark, Jessica és Jennifer karjaiba.
-Ember mit tettél a  csajoddal?-pacsizott le Mark Adammal.
-Semmit még!-huzogatta a  szemöldökét.
-Te perverz disznó!-ütöttem bele a  vállába, de persze gyengén.
-Csajszi!-ordíbálta Jack és a nyakamba ugrott.Hát igen ő, hogy is mondjam buzi, de senki sem ítéli el.
-Hol van az én barátném?-jött oda Orsolya. Orsi csere diák. Év elején Bo-val cseréltek helyet! Szerintem jó döntés volt.
-Itt!-mosolyogtam, majd csajos puszit adtunk egymásnak amit a két fiú undorodva nézett.
-Fiúk!-nevettem fel Orsolyával, majd elindultunk a termünk felé. A jól megszokott lépcsőn tornáztuk fel magunkat, majd a jól megszokott unalommal sétáltunk be a terembe ahol a jól megszokott őrjöngés volt. Hát nem egy átlagos osztály...Szerintem. Na jó a többi osztály is hülye, ökör és még sorolhatnám de a  mi osztályunk olyan, hogy ha az egyik bajban van a  többi harminc rögtön ott terem.
-Avril szívem jól vagy?-rángatott fel a gondolataimból Adam.
-Igen drágám!-erőltettem egy mosolyt. Sohase  bírtam az ilyen cukorborsó, nyuszika, szívem,drágám "becézketéseket". Persze az már más tészta, hogy miért használom. Adam nagyon szereti és én mivel imádom őt ezért mindent megadok neki ami egy barátnőtől lehet. De azt tudom, hogy Adam nekem sokkal többet ad mint szerelem, kmh sex,  pasi, barátság stb. Mindig mellettem van bármikor. Volt mikor egy nap egy "kis" rohamom volt........

[Visszaemlékezés]

-Hagyjál!-ordibáltam.
-Kislányom kérlek tedd le!-mutatott a kezembe lévő fegyverre, amit a garázs egyik dobozában találtam.
-Soha te ölted meg anyát!-ordibáltam és közben a fegyverrel hadonáztam ami miatt senki nem mert a közelembe férkőzni. Míg végül annyira rosszul éreztem magam, hogy felrohantam a szobámba és bezártam, majd az ajtóhoz toltam az éjjeli szekrényemet. Leültem a még meglévő ágyamra mivel a szekrényemet tönkre tettem és gondolkodni kezdtem.
-Avril!-hallottam meg egy rekedtes hangot amely mégis oly megnyugtató volt.
-Adam!-sóhajtottam, majd mint mindig felcsúsztam az ágyon és törökülésbe ültem.-Hogy jöttél be?-néztem az ajtóra, ami még midig úgy volt ahogy hagytam.
-Ablak!-nevetett fel. Jaj tényleg az ablak, hogy milyen.....hülye vagyok. Adam lassan felém közeledett, majd felém kerekedett és puszit nyomott a homlokomra.
-Szeretlek!-mondtam ki.
-Szeretlek!-mondta ki, majd ölébe húzott és a karjában aludtam el.

[Jelen]

És onnantól tekintjük a kapcsolatunkat. Azóta már pontosan öt éve vagyunk együtt.
-Avril ha kérhetném ne álljon az  ajtóba, hanem üljön le!-jött be a tanárunk Mr. Wilson. Bólintottam egyet, majd szélsebesen levágódtam Mark mellé. Az óra nem volt valami érdekes. A tanár elmondta, hogy mi kellene a  kövi órára, ,majd villám gyorsan távozott.De hát mit várhatunk a kedvenc tanárunktól.
-Avril!-fogta meg valaki a  derekam. 180° fokos fordulatot vettem és Adam-mal találtam magam szembe.
-Igen?-kérdeztem. Vészesen közel volt, már hozzám.
-Órák után eljössz velem moziba?-kérdezte, úgy mintha első randink lenni. Igazából ezt is szeretem benne. Olyan vele lenni mintha csak első csók, randink lenn. Újra és újra belé szeretek.
-Persze!-bármikor zavarba jövök, amit ő egy kuncogással vagy egy csókkal elintéz.
-Húúúúúúúúúú!-hallottam meg Orsolya és Mark hangját.
-Élvezitek a mozit?-fordultam feléjük.
-Netalántán popcornt vagy colát hoznál azt megköszönnék!-vígyorgott az én drága barátnőm.
-Az lesz az első dolgom!-forgattam meg a szemeim, majd átmentünk a biologia terembe. Hát nem mondanám egy tiszta teremnek. Na de mindegy. Az órának gyorsan vége lett, aminek persze nagyon örültem. A nap további része arról szólt, hogy milyen cuccokat hosszunk a holnapi órákra és hogy készüljünk fel erre az évre mivel nagyon nehéz lesz. Mindig ezt mondják de nem szokott bekövetkezni mivel a maga  a tanárok hülyék. Jó most nem akarok ilyeneket szólni de a spanyol tanárunk Nail a szótárból szokta kinézni a szavakat.A sulinak vége hamar eljött. Adam gyorsan haza vitt, majd végül Orsit is elvitte. Addig nekem volt időm elkészülődni. Egy bajuszos öltözéket kaptam magamra. Nagyon szeretem a bajuszos dolgokat. Sok mindenem van de most nem sorolom fel.

2013. jún. 29.

Prológus





-Na hát akkor mi lesz?-kérdezte. Ott álltunk a motor mellet, kézen fogva Adammal.
-Próbáljuk meg!-válaszoltam. Adam kérdő tekintettel nézett rám. Bólintottam egyet, majd  a  tőle kapott bukósisakot felvettem. Óriási nevetés tört ki Adam-ból. 
-Hülyén áll!-mosolygott, majd ő is felvette a  sisakot. Avril Moon vagyok 18 éves. Kitűnő tanuló vagyok a Comenius Gimnáziumban. Most írtam meg  a jelentkezésemet a  híres University College London egyetemre. Igen védőügynökként szeretnék dolgozni. Most épp Adam mögött ülök a motorján, jaj bocsánat az új motorján.

[Visszatekintés]

Avril születés: 
-Szeretlek!-suttogtam a feleségemnek és az újdonsült lányomnak, Avrilnek. 
-Mi is szeretünk!-nevetett Molly, majd egyszer csak csipogni kezdet az egyik műszer. A szülés vezető doktor meg pár nővér futott be. Ránéztem a  feleségemre, aki a halott karjaiban tartotta a kislányunkat. Az egyik nővér megfogta Avrilt és kitessékelt engem. Leültem a székre a barátom mellé Conorhoz.
-Semmi baj nem lesz!-nyugtatott. Most vagyok huszonnyolc éves van egy  feleségem és egy lányom. Ha meghal a  feleségem akkor mi lesz velem. A lányom még se  nőhet fel anya nélkül. Conorhoz fordultam aki csak húsz éves mégis van már két gyermeke és egy felesége. 
-Remélem!-suttogtam. 
...
A doktor jött ki. Ruhája  a  feleségem vére száradt.
-A  nő férjét keresem!-nézett rajtunk végig. Felálltam és oda mentem hozzá.-Sajnálom de sajnos a meghalt!-nézett szemembe a  doktor. 
-Nem lehet maga hazudik és félre löktem!-be akartam menni de Conor vissza fogott.-Engedj el te  rohadék!-ordibáltam. Nem engedett csak leültetett. Ha nem fogott volna vissza.
-Sajnálom doktor úr!-néztem fel rá.
-Semmi baj megértem!-válaszolt. Hogy érthetné meg hissz.

[Jelenbe]


-Szeretlek!-nevettem Adammal. 
-Én is  szeretlek!-csókolt meg.  
-Imádom a pikniket!-mosolyogtam. Adam nem mondott semmit csak elkezdet csikizni.
-Kér.......lek.........ne........hagyd........abba!-nevettem.
-Oké!-mosolygott.
-Holnap már suli és 12 leszünk!-mosolyogtam még mindig.Adam arcáról lehervadt a  mosoly. -Mi a  baj?-emeltem fel a  fejét.
-Semmi!-erőltetett egy mosolyt, majd megcsókolt.

2013. jún. 26.

1 Díj *.*

Köszönjük a  díjat Lorennak! Köszike újra *.*




Lorennek

Szabályok:1. Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad.
2. Tedd ki a díj képet az oldaladra,majd másold át a kérdéseket a díj adónak az oldaláról.
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Küldd tovább maximum 5 írónak.

Válaszaim: 

1. Tartozol-e valamilyen rajongó-táborba? (Pl.: Belieber, Directioner, Selenator stb..)
Hát most már Belieber lettem  miattad Loren <3 és Selenator, Directioner!!
2. Van-e példaképed? Ha igen, miért?
Igen Kristen Swart! Azért, mert Kristen megtudta valósítani álmát amit kiskorában akart és most számomra is ez vár!Csak nem színészként-
3.Merítesz ötletet valamiből, amikor írsz? (Könyv, film)
Igen a  fejemből! Magam szoktam kitalálni!Nem szoktam sohase másolni
4. Melyek a kedvenc blogjaid?
5. Vannak- már terveid a jövőre nézve?
Igen

Kérdésem:

1.Szereted az 1D-t?
2. Olvasod a  blogom?
3.Kedvenc sport?
4.Milyen gyakran szoktál írni?
5.Mi az álmod?

Akiknek küldöm:
http://amularnyai.blogspot.hu/ Sajnos csak ez a  2 blog érdemli meg!